Akkor, abban a pillanatban már teljes mértékben biztos voltam benne, hogy soha többé nem látjuk egymást. A telefon, levelezés pedig szóba sem jöhetett. Megfordult a fejemben, hogy még esetleg utánna kiabáljak, hogy megtudja mennyire szükségem van rá de nem tettem. Nem akartam még jobban megnehezíteni a dolgot, és a könnyeimmel, a gombóccal a torkomban ez úgysem ment volna. Világosan felfogtam, hogy a 'mi' véget ért. Már nem volt olyan, hogy mi. Márcsak ő volt, és én. Újra egyedül..
A mellkasomban talán még soha nem éreztem olyam fájdalmat, mint akkor. Mintha több ezer penge hatolt volna keresztül a bordáim között, és elviselhetetlenül kapkodtam levegő után. Egy részem még mindig utánna akart rohanni, vele akart menni, és örökre mellette maradni. De én nem tettem semmit. Kinyújtott kézzel, könnyektől áztatta arcal néztem a vonat után, ami azt a dolgot vitte el az életemből, akit soha többet nem találtam meg utánna semmiben és senkiben.
Óráknak tűnő percek után, amikor a vonat körvonalai már kezdtek eltűnni a távolban én is hátatfordítottam, és egy sóhajjal vágtam neki a jól ismert útnak tudva, hogy már semmi sem lesz olyan, mint régen..
És akkor elveszítettem.
// megjegyzés: tulajdonképpen ez még Scarnak készült, mondván, hogy majd én írok olyat, amin sírva tud fakadni. de tekintve, hogy nem tetszett lerövidítettem. majd írok másikat..
0 responses to "elveszítettem."
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Megjegyzés küldése