Soha nem ismertem meg igazán,
De nem volt merszem elé állni; Ki vagy hát?
A fejemet átvágták már nem egyszer,
Nem értem hogy is akadhattam össze pont veled.
Sok volt a fájdalom, mit te általad kaptam,
Mégis kevésnek éreztem, amit eddig adtam.
Elviseltem én mindent érted,
Hogy ne kelljen az elvesztésedtől félnem.
Bele sem merek gondolni mi lesz,
Ha egyszer arra ébredek; elvesztettelek.
Megtanultam feltétel nélkül szeretni,
És melletted a sok rosszat feledni.
Máig sem tudom elhinni,
Hogy őszintén meg tudok valakiben bízni.
Senkihez nem ragaszkodtam ennyire,
Veled néha elmennék innen messzire.
De nem tehetem meg, nem lehetek veled,
Hiába kívánom tiszta szívből, hogy melletted legyek.
Ezért maradnak továbbra is az álmok, s vágyak,
S csak remélni tudom, hogy egyszer valóra is vállnak.
A mai napon viszont én valamit megfogadok.
Az sem érdekel, ha te ezt megtagadod.
De hiába kéred, nem engedlek el, s talán
Egyszer te is rájössz mennyit ér, ha van melletted egy barát. [2010. Március 30. // 21:40]
Szeretlek, de te ezt nem érted.
Sokat jelentesz nekem. Még mindig nem érzed?
Nem tudom, hogy mit tehetnék..
Bárcsak melletted lehetnék!
Megtenném bármit kérsz,
Hogy megmutathassam mennyit érsz.
Fontos vagy, s bár ezt soha nem kérted,
Egyszer elveszítelek, minden nap ettől félek.
Figyelj rám most kérlek,
Mert ennek nem lehet így vége..
Még nem.
................................................................
igen, valóban egy konkrét személynek szól.
majd rájön..
vagy nem.
A félelmetes angyal ma láthatatlan
és hallgat bennem, nem sikolt.
De nesz hallatszik, felfigyelsz,
csak annyi, mintha szöcske pattan,
szétnézel s nem tudod ki volt.
Ő az. Csak újra óvatos ma. Készül.
Védj meg, hiszen szeretsz. Szeress vitézül.
Ha vélem vagy lapul, de bátor
mihelyt magamra hagysz. Kikél a lélek
aljából és sikongva vádol.
Az őrület. Úgy munkál bennem, mint a méreg
s csak néha alszik. Bennem él,
de rajtam kívül is. Mikor fehér
a holdas éj, suhogó saruban
fut a réten s anyám sírjában is motoz.
Érdemes volt-e? - kérdi tőle folyton
s felveri. Suttog neki, lázítva fojtón:
megszülted és belehaltál!
Rámnéz néha s előre letépi a naptár
sorjukra váró lapjait.
Már tőle függ örökre
meddig s hova. Szava
mint vízbe kő, hullott szivembe
tegnap éjszaka
gyűrűzve, lengve és pörögve.
Nyugodni készülődtem éppen,
te már aludtál. Meztelen
álltam, mikor megjött az éjben
s vitázni kezdett halkan itt velem.
Valami furcsa illat szállt s hideg
lehellet ért fülön. "Vetkezz tovább! -
így bíztatott, - ne védjen bőr sem,
nyers hús vagy úgyis és pucér ideg.
Nyúzd meg magad, hiszen bolond,
ki bőrével, mint börtönével henceg.
Csak látszat rajtad az, no itt a kés,
nem fáj, egy pillanat csupán, egy szisszenés!"
S az asztalon felébredt s villogott a kés.
1943. augusztus 4. // Radnóti Miklós
Akkor, abban a pillanatban már teljes mértékben biztos voltam benne, hogy soha többé nem látjuk egymást. A telefon, levelezés pedig szóba sem jöhetett. Megfordult a fejemben, hogy még esetleg utánna kiabáljak, hogy megtudja mennyire szükségem van rá de nem tettem. Nem akartam még jobban megnehezíteni a dolgot, és a könnyeimmel, a gombóccal a torkomban ez úgysem ment volna. Világosan felfogtam, hogy a 'mi' véget ért. Már nem volt olyan, hogy mi. Márcsak ő volt, és én. Újra egyedül..
A mellkasomban talán még soha nem éreztem olyam fájdalmat, mint akkor. Mintha több ezer penge hatolt volna keresztül a bordáim között, és elviselhetetlenül kapkodtam levegő után. Egy részem még mindig utánna akart rohanni, vele akart menni, és örökre mellette maradni. De én nem tettem semmit. Kinyújtott kézzel, könnyektől áztatta arcal néztem a vonat után, ami azt a dolgot vitte el az életemből, akit soha többet nem találtam meg utánna semmiben és senkiben.
Óráknak tűnő percek után, amikor a vonat körvonalai már kezdtek eltűnni a távolban én is hátatfordítottam, és egy sóhajjal vágtam neki a jól ismert útnak tudva, hogy már semmi sem lesz olyan, mint régen..
És akkor elveszítettem.
// megjegyzés: tulajdonképpen ez még Scarnak készült, mondván, hogy majd én írok olyat, amin sírva tud fakadni. de tekintve, hogy nem tetszett lerövidítettem. majd írok másikat..
..kényszerítették rá, hogy hogy minden egyes órában nézzen szembe magával felmérve a kárt, amit maga után hagyott. Már a második nap az őrület szélére került, és nem bírta tovább, nekiesett a saját tükörképének.
Mindössze három nap elég volt, hogy rájöjjön, az élete semmit nem ér. Már nem érzett magában tartást, egyszerűen képtelen volt, hogy bármit is tisztán lásson. Nem látta értelmét küzdeni. Nem volt senki, aki miatt értelme lett volna. Akiről pedig mégis azt hitte, hogy megéri végigszenvedni az életet elárulta. Életében először bízott meg valakiben tisztán és szeretett őszintén. De elárulták. Kihasználták. Régebben is felfogta már a szavak értelmét, de mostmár túlságosan is jól ismerte az érzést, amit mindegyik magával hordozott. Elviselhetetlen amikor valaki, -különösen egy olyan valaki, mint ő- hátbatámad. Világosan megértette mit tett. Azáltal, hogy őt elárulták, ő is megtette ugyanezt másokkal. És ennek hatalmas súlya volt.
Ahogy remegő kézzel próbálta a szilánkokat a helyükre illeszteni egyre szánalmasabban kezdte magát érezni..
folyt.köv.
Rajtad múlt, de te nem tettél semmit. Engedted, hogy újra beleszeressek valakibe, holott tudtad, hogy számomra ez mennyi áldozattal jár. Elvártad, hogy felmentselek minden alól, cserébe te fájdalmat okoztál. Rajtad múlt, hogy mennyit ér az életem, és mostmár megértettem. Itt állok, a korlát a hátammögött, készen arra, hogy eldobjam az életem. Rajtad múlt, hogy előre lépjek-e, vagy hátra. Előre léptem. Rajtam múlt, hogy megszeretlek-e. Megszerettelek.
Még mindig rajtad múlik, hogy követsz-e..
nem tudom. ez úgy az Egerből való hazafelé úton született zenehallgatás közben. története nincs. azt hiszem..
Van úgy, hogy nem érted mi ez az érzés
Fejedben cikázik milliónyi kérdés.
Nem érted hogy lehet,
De ő bármit kér, te megteszed,
És nem számít ha cserébe ő nem tesz,
Mert te túlzottan is szereted.
Az sem számít, ha súlyosan megbánt,
Csak köztetek legyen az a bizonyos fonál.