Hát igen, elég régen tettem már be ide valamit, és most sem mondhatom, hogy egy olyan dologgal jövök, amit talán érdemes elolvasnod. Azért azt megjegyezném, hogy nagyon régi vers, de a minap találtam meg a régi füzetemben.
Nem hittem volna, de mégis megtörtént,
Mint egy villámcsapás, olyan váratlanul ért.
A családi idill, mi eddig volt,
Túl gyorsan a feje tetejére fordult.
Nem hittem volna, hogy én is átélem,
De megtörtént. Ez az én életem.
Minek a pap előtt az a biztató jóban-rosszban,
Ha a végén úgyis csak a rosszt látod a jóban.
Nem hittem volna, hogy képes leszek rá,
De túléltem. Meddig megy ez tovább?
Szörnyű a szobádban hallva kuporogni,
Hogy mostmár te miattad is.
Nem akartam újra hallani őket,
De ez megtörtént, most mit érezzek?
Nem tudom, mi lesz ennek a vége,
De azt tudom, hogy ezek után nem sok jó érhet.
Nagyon ügyes vagy.... de sajnálom....
ez több írásodra is vonatkozik, de itt érzem a legjobban, hogy összefoglaltad az érzéseimet,amiket én nem tudok elmagyarázni senkinek. hm.
nem. nem vagyok valami pozitív ember, köszönhető ez nagyrészt az imént említettek miatt.
a blogot meglehetősen hosszú időre tervezem. bár most, hogy nincs gépem, nem mindig tudok újjal szolgálni, de igyekszem.
és köszönöm. teljes mértékben jól esett, amiket leírtál. köszönöm, mert így mosollyal kezdtem a napot, ami azutóbbi 2hétben nem nagyon volt jellemző.
xoxo